Már korán, 16 éves koromban tudtam, hogy labdarúgóedzőként szeretnék dolgozni a jövőben. Talán ezért is ismertem fel a saját korlátaimat, és választottam azt az utat, amin azóta is járok. 2010 óta edzősködöm, U6-tól foglalkoztam már az összes korosztállyal, beleértve a legkeményebb közeget, a felnőtteket is. Az évek során egyre világosabbá vált, hogy nem lehet minden játékost ugyanúgy kezelni, pedig az öltözőt irányban kell tartani és ez nem egyszerű feladat. Szükség van egyfajta emberismeretre, amit saját tapasztalatainkból, általában ösztönből próbálunk megoldani, azonban ezek az ösztönök belülről jönnek, magunkból indulnak ki. A DISC sport alkalmazása ebben nyújt óriási segítséget, hogy a belső ösztöneinket, - megfelelő nyitottság mellett - tudatos viselkedéssé és reakciókká alakítja. Segít megismerni a játékosokat és önmagunkat és ezzel együtt feltárja azokat az ütköző pontokat, ahol az edző-sportoló kapcsolat sérülhet, vagy éppen hatékonyabban tud majd működni a jövőben. Hálás vagyok, hogy a program részese lehetek, mert hiszem, hogy a magyar labdarúgás fejlődését szolgálja a Sport DISC megismertetése az edzői társadalommal.